+3696528987 vagy
Kérjen ajánlatot!

Elsősorban magánkertek tervezésével, gondozásával és építésével foglalkozunk, de örömmel fogadjuk önkormányzatok és vállalkozások megkeresését is.

Tervezés

Első körben, hogy tisztázzuk mire is szeretnénk azt használni, konkretizáljuk annak feladatát. Itt kell eldöntenünk, hogy haszon, dísz, vagy mindkettő előnyét szeretnénk élvezni, valamint, hogy szeretnénk-e benne pl. grillezőt, játszóteret építeni.
Majd a funkcióséma felvázolása következik. Ekkor határozzuk meg az elhelyezni kívánt létesítmények helyigényét, egymáshoz való kapcsolatát, és ennek megfelelően a legcélszerűbb elrendezését.
A befejező szakaszban elképzeléseinket vetjük papírra, először csak nagy vonalakban, majd azokat konkretizálva.

Kertépítés

Cégünk a tereprendezéstől kezdődően, a járófelületeken és öntözőberendezések át, a növénytelepítésig elvégzi a kertépítés komplex munkáit.

Füvesítés

A fűvel borított zöldfelületet a kertészetben pázsit, vagy gyep fogalmakkal különböztetik meg. A pázsit a talajt szőnyegszerűen befedő, finomlevelű fűfajokból álló, rövidre nyírt növénytársulása. A gyep viszonylagosan igénytelenebb, bokros füvekből, esetlegesen kétszikű növényekből álló társulás. A füves területeket funkciók szerint csoportosíthatjuk, mint pl. dísz-, sport-, virágos, vagy külterjes gyepfelületként. Füvesítést végezhetjük magvetéssel, vagy gyepszőnyeg leterítésével, értelemszerűen az utóbbinál, már egyszerre kész felületet kapunk.

További információk:

Szolgáltatási helyek / Telephelyek

Magyarország Himod Fő utca 11.
47.5204
17.0096
08:00-tól 16:00-ig
08:00-tól 16:00-ig
08:00-tól 16:00-ig
08:00-tól 16:00-ig
08:00-tól 16:00-ig
08:00-tól 12:00-ig
Zárva

A legmenőbb társasjátékok egy helyen, mindenki ezeket keresi, gyere és nézz be hozzánk: Tovább a társasjátékokra

Weboldal, profit termelő webáruház Magento alapon? Ne késlekedjen kérje ajánlatunkat!

Ismerje meg az építőipari költségkövető webalkalmazást, tartsa nyílván terv és tényadatait, Ön mennyire nyereséges? Részletek